In memoriam Debreczeni Éva

A rossz hír ismét telefonon érkezett: eltávozott közülünk kolléganőnk, Debreczeni Éva. Egész szerkesztőségünket megdöbbentette, sokkolta ismét a hír, alig pár hónap alatt második kollégánkat vesztettük el. Először Fodor Istvánt, most pedig Évát. Idén októberben lett volna 54 éves.

Éva ugyan újságíróként kezdte, de már jó ideje, csak „hobbi" szinten irogatott, időnként megosztva véleményét a világgal. Hosszú ideje már tördelőszerkesztőként, majd a Szatmári Magyar Hírlapnál olvasószerkesztőként dolgozott. Azok közé tartozott, akiknek munkája nem volt látványos, de annál inkább nélkülözhetetlen. Nem jelent meg minden nap a nagyközönség előtt, az újság hasábjain, azonban „keze nyomát" viselte minden anyag, ami napvilágot látott.

Megbízható és odaadó volt. Hiányában látszott meg igazán, hogy mennyit is dolgozott ő. Csendben, igazán soha nem panaszkodva. Nemrég, április végén még Fodor István post mortem megjelenő könyvbemutatóján csillantotta meg írói vénáját, amikor mintha „szócső" lenne, s rajta keresztül üzenne István a mennyekből, vígasztalt minket, hogy ne legyünk szomorúak. Most már kettesben szerkesztik a mennyország újságját.

Ismét van okunk a szomorúságra. Nagyon rövid volt az út, ami az elvesztéséhez vezetett. Év elején egy tüdőgyulladás gyötörte meg, amiből igen nehezen épült fel. Nehezen szánta rá magát, hogy orvosok kezére adja magát, s alig egy hónapja, hogy kiderült súlyos betegsége. Megviselte a kapott kezelés, s szervezete már nem tudott ellenállni, tegnap délelőtt hirtelen rosszul lett, s az orvosok már nem tudták életben tartani. Utolsó telefonbeszélgetésünkkor próbáltam egy kicsit vigasztalni, lelket önteni bele, de akkor csak annyit mondott: mikor szörnyen érzi magát az ember, nem tud pozitívan gondolkodni.

Nem fogjuk őt sem elfelejteni: nagy szemüvegét, hihetetlen érdekes tüsszögését, időnkénti dünnyögéseit.
Nyugodj békében!